25. Jubileumi Csernyánszky Országos Középiskolai Pneumatika Verseny -döntő /2018.április 12 – 14./-Eredmények!

A Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Verseny rövid története

(írta: Merényi József)

Az 1970-es években Svédország feloldotta az ipari pneumatikus rendszerekre nehezedő embargót.

Az egyszerű sűrített levegős alkalmazások, mint a légfék, vagy öntvénytisztítás mellett megjelentek a pneumatikus irányító elemekkel komfortosított rendszerek.

A ’70-es évek második felében dr. Elek István, a svéd MECMAN céget képviselő gépészmérnök ellátogatott Miskolcra, a Diósgyőri Gépgyárba, ahol akkoriban a sűrített levegővel hajtott ellenütős kalapácsok fejlesztése folyt. Itt találkozott Merényi József gyártmánytervezővel, akiről kiderült, hogy mellékállásban egy műszaki középiskolában tanít. Dr. Elek Istvánnak innen jött az ötlete, hogy az akkoriban divatos „Ki miben tudós” tv-vetélkedők mintájára tanulmányi versenyt kellene szervezni az ipari pneumatikát tantárgyi környezetben tanuló diákok számára.

Az ötletből 1993-ban lett valóság, mikor a Gépipari Tudományos Egyesület Hidraulika-Pneumatika Szakosztálya elhatározta, hogy a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre hozza Győrből a hervadozó Pneu-Hidro Nemzetközi Konferencia és Kiállítást. A kiválóan megszervezett rendezvény költségvetése és szakmai környezete lehetővé tette az első Országos Középiskolai Pneumatika Verseny megrendezését. A versenyt egyébként a Szakosztály akkori titkára dr. Kröell-Dulay Imre egyetemi docens kezdeményezésére indították el. A versenyfelelős – értelemszerűen – a szakosztály egyetlen középiskolai oktatója Merényi József mérnök-tanár lett.

Az ezt követő huszonöt évben huszonnégy város huszonöt iskolájában (Szolnokon két iskolában) rendezik a döntőt, 2018-ban Szegeden a Dériben. A huszonöt helyszínen kb. 50 iskola versenyzői indultak. Van iskola, amelyik közben megszűnt, vagy profilt váltott, s volt, amelyben éppen a profilváltás honosította meg a pneumatika oktatását. Olyan iskola is akad, amelyben hosszú kihagyás után újra művelik a szakterületet.

 Negyed század töretlen siker.

Voltak persze borús időszakok, viharfelhők, de – úgy tűnik – az Alapító Atyáknak igaza volt, mikor három masszív lábra állították a tehetséggondozásnak ezt a fajtáját. Az első, mely az üdeséget garantálja, hogy minden évben más városban, más iskolában van a döntő. Ez az adott iskolának különleges feladat és különleges dicsőség. A verseny kétfordulós, iskolai elődöntővel kezdődik, melyből a húsz legjobb eredményt elérő kétfős csapat jut a döntőbe – de minden nevező iskolából legalább egy csapat.

Ez a második pillér. A harmadik, hogy minden iskolából meghívjuk és elvárjuk a felkészítő tanár kollégát, akik el is szoktak jönni. Ily módon éves rendszerességgel kialakul egy tapasztalatcsere. Körbejárjuk az országot, megismerjük egymás iskoláját és sok különlegességet a vendéglátó városokban.

Az első négy év után – akkor még tömegével zajlottak a különféle iskolák, szakmák tanulmányi versenyei – el kellett érjük, hogy a Tanügyipar is befogadja ezt a speciális szakterületi versenyt. Az „ötödiktől” kezdve az NSZI (később NSZFI) gesztorsága alatt – közel kétmillió forintos költségvetésből – még a verseny szervezőinek, közreműködőinek is tudtunk csekély tiszteletdíjat fizetni.

A kétezres évek közepén aztán a szakképzés rendszere összeomlott, egy szó nélkül megszűnt az állami támogatás. A kormányzatot, és tegyük hozzá, a szakképzés új gazdáját a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát sem érdekelte tehetséggondozó mozgalmunk többé.

Ekkor derült ki, hogy a már említett három alapkő mellett további dolgok is vannak, melyek egyenesben tartják törekvéseinket. Legfőként a szakmájukat mesterfokon, szenvedéllyel művelő, a műhelytitkokat autodidakta módon megfejtő, kutató, kísérletező szaktanárok. De maga a szakterület, az ipari pneumatika is olyan, hogy folytonos fejlődése mellett egyre több helyen talál alkalmazásra, része az automatizálásnak, tömeggyártásnak. Sok helyen nélkülözhetetlen, s van, ahol az egyetlen megoldás.

Az érdeklődő, tehetséges ifjú pedig örök. Több-kevesebb sikerrel megtalálható, mozgósítható.

Mikor az állami iskolarendszer – az összes háttér-minisztériummal egyetemben – magunkra hagyott, azok felé fordultunk, akik számára az utánpótlást képezzük ki.

A szakirányú egyetemek oktatói az első lépésektől kezdve szellemi gazdái a versenynek. A Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, a Kecskeméti Egyetem a Nyugat-Magyarországi (vagyis a Soproni) Egyetem delegálja a zsűri egy részét és ma már itt készülnek a feladatok is. Itt, illetve (régebben) a Magyarországon működő hazai és multinacionális cégek szakértői által. Hosszú időn keresztül például a két piacvezető, a FESTO és a Bosch-Rexroth felváltva alkotta illetve lektorálta a döntő feladatait.

Itt fontos megjegyezni, hogy a verseny szervezői az első pillanattól kezdve éberen ügyeltek a márkasemlegességre. Az eszközökről sosem vakartattuk le a márkajelzést, de tudtuk, hogy a piac gonosz. Aki jelentkezett a versenyeken háttérként, közreműködőként szívesen láttuk, de sohasem rangsoroltunk.

A verseny pénzbe kerül. Teljes joggal várhatjuk el tehát, hogy az ipari pneumatikus rendszereket gyártó, forgalmazó és alkalmazó cégek szándékuknak és lehetőségeiknek megfelelően támogassanak minket.

Rossz koldusok vagyunk, ahol nem értik meg, hogy mi a szakember utánpótlás krémjét kínáljuk, ott nem próbálkozunk többet. Elgondolkodtató, hogy például az autógyárak – az OPEL az eddigi egyetlen kivétel – fittyet hánynak ránk, pedig a nap minden órájában százmilliókat érő pneumatikus rendszereket üzemeltetnek.

Szeretnénk megérni, hogy lesz egyszer hazánkban magyar autógyár is, ahol a tulajdonosi kör gyermekei közül is kikerülhet versenyző.

– o –

Készül olyan felmérés, melyből többé-kevésbé kiderül, hogy az eddigi huszonöt helyszínen ki mindenki versenyzett, zsűrizett, ki volt jelen felkészítő tanárként. Néhány régi versenyzőnkről azt is tudjuk, hogy a szakterületükön csináltak karriert. Büszkék vagyunk rájuk.

De vannak, akiket egy történeti áttekintésben név szerint kell említenünk.

Ilyen – a már fentebb emlegetett dr. Elek István, aki „behozta” az ipari pneumatikát Magyarországra és elindította az oktatását. Tankönyvet írt, példatárat szerkesztett, szemléltető eszközöket készített. Első fordulóink zsűri elnöke.

Dr. Csernyánszky Imre a legendás GAMF iskolateremtő egyetemi oktatója, aki tudományos és oktatói pályája csúcsán hagyott itt minket. Volt zsűritagunk, egyszer zsűri elnökünk is. Mikor örök nyugalomra helyeztük, a jelenlévő pályatársakkal egyhangúlag határoztuk el, hogy a versenyt róla nevezzük el.

Dr. Kröell-Dulay Imre volt a verseny elindítója, aki a Miskolci Egyetemen a hidraulika-pneumatika szakmérnök képzés gazdája és a GTE Hidraulika-Pneumatika Szakosztályának először titkára, majd elnöke volt. Mindhalálig fáradhatatlan mozgató rugója.

Az ipari pneumatika egyetemi szintű oktatásának másik rajthelye a Miskolci Egyetem Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszéke volt, a szakterület irányítója dr. Szaladnya Sándor professor emeritus, versenyünk Örökös Zsűri elnöke. Kilencvenkét évesen utazásra már nem vállalkozik, Miskolcról szurkol nekünk.

– o –

Dolgozunk egy olyan versenytörténeten, amelyben mindenki név szerint szerepel. E műben érdekes számok is fognak szerepelni, és talán megfejthető belőle versenyünk folytonosságának, népszerűségünknek a titka.

 

Huszonnégy év után Szegedre érkeztünk.

 

Remélem, észrevesz minket a Napfény Városa.

 

Merényi József

okleveles gépészmérnök

mérnök-tanár

versenyfelelős

 

Miskolcon, 2018. március idusán