Könyvajánló

Patrizia Rinaldi: Piano Forte

(Soós Róbert könyvajánlója)

 

       Íme, egy újabb könyv, amit a borítója miatt veszünk le a polcról. Akkora kínálat van a könyvpiacon, hogy szinte lehetetlen mindent kézbe venni, megnézni, beleolvasni, így aztán a borító lesz az, ami vagy elcsábít, vagy a könyv észrevétlen marad az olvasók előtt még akkor is, ha remekműről van szó. A Piano forte messziről hív, hogy vegyük őt is figyelembe, pedig csak egy fehér-fekete színekből álló, sima képet láthatunk rajta. Egy gyönyörű zongora áll félhomályban, rengeteg kőtörmeléken, valamilyen régi épületben; másra nincs is szükség a zenekedvelők számára. A történet egy fiatal zongoratanárról, Federicoról szól, aki egyik délután épp egy jó hangulatú órát tart, amikor rájuk omlik a hatalmas iskola. Szerencséjükre a pince kellően erős ahhoz, hogy ne dőljön rájuk a fal. A lélekölő, szerencsétlen krízishelyzetben egyetlen mentsvár van: gyerekek még szorult helyzetükben is zongoráznak, hiába az éhség, a szomjúság. Federico, Enea – a korcs kutya-, és hat diák reménykedik, hogy valaki egyszer talán kiszabadítja őket.

     A két szálon futó cselekmény és annak összefésülése megismételhetetlen. Sokatmondó,  hogy a szereplők viselkedése és személyisége hogyan változik ilyen lélekfacsaró körülmények mellett. Nagyon tetszett, hogy az egész művön át érezhető a zene szeretete és jótékony, nyugtató hatása. Kicsit aggódtam az elején, hogy a túlélési rész kap nagy hangsúlyt benne, de szerencsére nem így történt. Könnyedén elolvasható a könyv, gyorsan a végére lehet érni, miközben megtartja gazdag tartalmát is.

      A cselekmény rendkívül jó alapja egy kisregénynek, mindezek ellenére a végén, miután az utolsó betűt is elolvastam, valami furcsa érzés maradt bennem: az események lezárására igen sok variáció kínálkozott, mégis maradt hiányérzetem: tömérdek izgalmas jelenetekkel lehetett volna még kiegészíteni a zárást.

   A könyv végén elismert zenészek, zeneszerzők gondolatait találjuk. Zenekedvelőként, zenepártolóként és gyakorló zongoristaként olvastam a regényt, így az egyik kedvenc idézetemmel zárom a könyvajánlómat: „A zene az életek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” /Kodály Zoltán/

 

A könyvet az iskolai könyvtár a Kortárs olvasnivalót az iskolai könyvtárakba! pályázaton nyerte.