Egy nyolcadikos diák cikke iskolánkról

SzSzC Déri Miksa Szakképző iskolája

2017. október 27-én a pályaorientációs nap keretein belül látogathattunk el az informatika szakos iskolába.

Bemehettünk Szent-Györgyi Albert egykori szobájába, ahol korábbi használati tárgyait figyelhettük meg, többek között sakk készletét és könyveit is.

Meglátogattunk több órát is, megfigyelhettünk tervezést és modellezést, valamint beavattak minket ennek az iránynak a szépségeibe. Az alagsorban pedig a munkagépeket láthattuk. Illetve az ugyanitt található 3D-nyomtatót ismerhettük meg, mellyel különféle apróságok is készíthetők. Kézbe vehettük ennek a szerkezetnek több művét is, pl.: sótartót, telefontartót, fogaskereket, de kulcstartót is. Megnézhettük egy animáció segítségével az elkészítés folyamatát is. Később gyors pillantást vetettünk a sportcsarnokra, majd közismereti informatika órára mentünk be.
Zárásként pedig a látogatásunk elején kapott kvíz jutalmait vehettük át. Ezek voltak: a 3D-nyomtatóval készített déris embléma, déris dobókocka (ezeket az iskolában készítették), valamint déris toll.

Milyen pontszámokkal/esélyekkel lehet ide bejutni?
A 7. osztály évvégi és a 8. osztály félévi irodalom, magyar nyelv, történelem, fizika és idegennyelv osztályzatainak összegét és a felvételi pontszámot veszik figyelembe. Közepes fölötti átlaggal be lehet jutni.

Ha érdekel az informatika, gépészet, villamosipar és elektronika valamelyik ága, a Déri szívesen lát a nyílt napjain!

 

https://sites.google.com/a/bonifert.sulinet.hu/www/hirdetmenyek/palyaorientaciosnap2017oktober27