SZC logo

Szegedi Szakképzési Centrum

OM kód: 203052 | 6724 Szeged, Kálvária tér 7.

Intézmény logo

Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Történet

A kezdeti évek története

TörténetTörténetTörténet

A Déri alapítása:
Szterényi József báró királyi iparfelügyelő és a szegedi Kereskedelmi és Iparkamara tárgyalásai 1893 január 24 és  1893 november 25 között, valamint az Országos iparoktatási tanács javaslata alapján:

A faipar köréből a butor-, épületasztalosság-, és esztergályosságra, a fémipar köréből pedig mű- és épület-lakatosságra, továbbá mellékesen még  a bádogosságra kívánom berendezni” Lukács Béla leirata

További feladatok: téli tanfolyamok szervezése segédek részére, valamint intézeti bentlakás biztosítása a vidéki tanulók részére

Eredmény: Állami fa- és fémipari szakiskola Szegeden

Igazgató: Vig Albert okl.építész – Műegyetemi tanársegéd

Rajztanár: Füleki József festőművész

(1902-ben ő festette –az iskola tanáraként- a Vasútállomás harmadosztályú várójának freskóját)

A felügyelő bizottság tagjai:

  • Dr. Lázár György h.polgármester
  • Császár József lakatosmester
  • Gál Ferencz kereskedelmi és iparkamarai elnök
  • Kulinyi Zsigmond kereskedelmi és iparkamarai titkár
  • Dr.Tegrina Gyula királyi tanfelügyelő
  • Tóth Antal népiskolai felügyelő
  • Fodor István ügyvéd
  • Lábody Antal nagyiparos
  • Oblath Lipót kereskedő
  • Rainer Károly gyáros
  • Rainer Ferencipartestületi elnök

Az első tanévet egy belvárosi bérházban vészelte át az iskola, de közben elkezdődtek egy új épület kialakításának munkálatai.

Vig Albert igazgató Irányította az új iskola építési munkálatait, de az 14.431/1896 rendelettel, 1896 április 28-ával felmentik hivatalából és a minisztériumba rendelik.

Füleki József rajztanár tanítványaival elkészíti az új épület külső homlokzatát díszítő stukkókat, majd 1896 április 28 után ideiglenes kinevezéssel átveszi az intézmény vezetését

Az év legfontosabb eseménye: az új épületbe való átköltözés megkezdése (május 5) Az épület a Mars téren áll, az SZTE Mérnöki Kar székhelyeként működik.

A 2 -4. tanévben iskolánkban tanult Galamb József, akinek iskolai jellemzése: 

  • jó tanulmányi eredmények
  • kiemelkedő rajzkészség
  • „igen szorgalmas”

 

Eredmények az I. világháborúig:

  • Minthogy az országban felső ipariskolába törekvő tanulók tömeges jelentkezésével szemben az addig fennállott 3 intézet (kettő Budapesten, egy Kassán) kevés volt,  1908-ban a szegedi iskolát Állami Felső Ipariskolává fejlesztették.
  • A helyi érdekeltség kérésére a faipari szakosztály 1911-től mint önálló faipari szakiskola megmaradt. A fa- és fémipari szakiskola utolsó évfolyamát az 1910/11. tanévben bocsátotta ki az életbe.
  • A szakiskola fennállása óta (1894) fa- és fémipari szakosztályait 619 rendes tanuló látogatta, akik közül 259 kapott végbizonyítványt.
  • A faipari szakiskolában 1911-től 1918-ig 220 növendék végzett,
  • a Felső Ipariskolának 1908—1918 között 2105 rendes tanulója volt.
  • Különböző tanfolyamait (gépészi. mezőgazdasági gépkezelői, gőzkazánfűtői, motorkezelői stb.) 6153-an végezték el.
  • Elkészült az új iskolaépület

Az új épület a háborús események miatt hadikorházként kezdte pályafutását.

Majd a háború után az átköltözetett Kolozsvári Egyetem Orvosbiológiai fakultásaként és Sebészeti Klinikaként, valamint Szent-Gyögyi Albert otthonaként működött.

Ebben az épületben dolgozta ki a C-vitamin kivonásának módját.

 


Partnereink

SZC logo

Szegedi Szakképzési Centrum


Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum

6724 Szeged, Kálvária tér 7.

Telefon: 62/426-955

E-mail: igazgato@derimiksa.hu

OM azonosító: 203052

Felnőttképzési nyilvántartás száma: E-001297/2015


2024Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum