1961-től négy évig diákként volt déris, majd 1973-tól (krakkói műegyetemi tanulmányai után) már tanárként öregbítette iskolánk hírnevét azzal, hogy diákjai stabil műszaki tudása szerte a világban elismerést váltott ki.

2016-ig tanított, az utolsó hét évben már nyugdíjas óraadóként.

Kimagasló szakmai tudás, folyamatos megújulás, kísérletezés jellemezte, lett légyen szó pedagógiai kísérletről, világbanki tantervekről, évente változó szakmai elvárásokról. Ugyanakkor természetes volt számára a kivételes horizontú és mélységű általános műveltség. Ez alakíthatta ki azt az igazi értelmiségi létformát és gondolkodásmódot, amelyben megfért egymás mellett a határozott saját értékrend s a másféle szemléletekkel szembeni tolerancia. Mindehhez járult egy olyan szintű könnyedség, vagányság és derű, ami a környezetére is hatott. Igazi társasági ember volt, igazi déris, igazi jóbarát; nyugdíjasként is visszajárt az iskolai rendezvényekre, érdeklődéssel figyelve az intézmény sorsának alakulását.

Életéhez napi szinten hozzátartozott a mozgás, a sport számos formája. Fiatalos lendületét az utolsó időkig őrizte.

Nevét, alakját, szuggesztív személyiségét nem a falakon lógó tablók őrzik elsősorban, hanem számtalan barát, kolléga és tanítvány emlékei, akikben nyomot hagyott szakmai profizmusa, pozitív életszemlélete, mély intellektusa, az új iránti fogékonysága, sokoldalúsága, segítőkészsége.